Megismerik nagy.
A megismeréstudomány bizonyos értelemben emlékeztet a fél évszázaddal ezelőtti kibernetikára. Akkor úgy tűnt, a számítógépek mágneses alapelemei, a ferritgyűrűk viselkedése bizonyos szempontból emlékeztetek az idegsejtekre, másrészt durván szólva az idegrendszer és a számítógépek akkori matematikai elméletei lényegében egymással ekvivalensek voltak.
A kognitív szemlélet születését és önállósodását két irányzat is elősegítette, a kognitív pszichológia és a mesterséges intelligencia kutatások. Az előző a pszichológia megismeréssel, tanulással, a külvilág ingereinek feldolgozásával foglalkozó ága.
Egzakt módszerekkel például reakcióidő mérésével, memóriatesztek statisztikai kiértékelésével próbálja mérni az információfeldolgozás egyes paramétereit, és a kísérleti eredményeket integráló modelleket állít fel.
Utóbbi a számítástudomány és a logika egyik ágaként létrejött tudományág, amely általában emberi intelligenciát igénylőnek tekintett feladatok megoldására próbál algoritmusokat készíteni. A mesterséges intelligencia kutatás megismerik nagy sikerei, mint Russel és Whitehad híres Principia Mathematicájának egy tételének bizonyítása, vagy egy pszichiátert utánzó "beszélgető algoritmus" szerkesztése azt a tév képzetet sugallták, hogy a gépek ugyanúgy vagy pontosabban ugyanazt képesek csinálni, mint az ember.
A megismeréstudomány nagy paradigmái egyrészt a megismerő rendszerek felépítésére, illetve az információ feldolgozásának mechanizmusára vonatkoznak. Az első nagy paradigma, amely gépekre és élőlényekre is jól működőnek látszott lenni, a megismerő rendszereket soros felépítésűnek és soros működésűnek tekintette, vezérfonala pedig a szimbólumfeldolgozás volt.
Ezen paradigma felfogása szerint a gondolkodás szimbólumból szimbólumot csinál.
A kognitivisták fontos fogalma a reprezentáció, amely részben a külvilág belső ábrázolását jelenti. Ha sikerül valamit megfelelő módon szimbólumokkal reprezentálni, ezzel megtettük az első nagy lépést az információ feldolgozásához. A kognitív tudományoknak az újabb, a hálózatokba szerveződő struktúrákon alapuló, és a párhuzamos feldolgozást hangsúlyozó konnekcionista paradigmáa új megvilágításba helyezte természetes és megismerik nagy értelem kérdéskörét.
Pléh Csaba világos szerkezetű, olvasmányos könyvében történetileg is kijelöli a helyét a szimbólumfeldolgozó és a konnekcionista paradigmáknak, ráadásul azokat filozófiai és biológiai perspektívából is elemzi. A könyv kikerülhetetlen a témakör iránt valamennyire is érdeklődők számára.
