Azt nézd szobalány algír központjában

azt nézd szobalány algír központjában

azt nézd szobalány algír központjában

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt. Sokáig azt hittem, azt akarja ezzel mondani, hogy ha az ember kitartó a nehéz időkben, végül elnyeri a jutalmát.

Ám ahogy az anya szavai esetén gyakorta megesett, idővel rájöttem, hogy ez a szólás más jelentéssel is bír: amikor minden zűrzavaros körülötted, és mindenki a viharos hullámokra figyel, nagyszerű lehetőséged nyílhat arra, hogy megszerezd, amit akarsz. Valamiért ez a mondás ugrott be, amikor ma e-mailt kaptam valakitől, akit alig ismerek: Egy órakor befutunk Port Vauban-ba, de csak feltöltjük a hajó készleteit, és már fel is szedjük a horgonyt.

azt nézd szobalány algír központjában

Ha továbbra is aktuális a kérése, itt az idő! Csatoltam ingyenes szellemi társkereső belépőkártyát, amellyel a fedélzetre léphet. Jóformán nem is reméltem már, hogy hallok az illető felől, úgyhogy először megkönnyebbültem, ám aztán rémülten láttam, hogy már dél is elmúlt. Sietve közöltem francia munkatársaimmal a nizzai stúdióban, hogy ki kell hagynom a forgatás végét ünneplő bulit, mivel akadt egy kis elintéznivalóm Antibes-ban — persze azonnal azt feltételezték, hogy valami romantikus légyottra megyek, és hallottam, ahogy azt suttogják: la americine mystérieuse, 1 miközben a kocsim felé igyekeztem.

A déli csúcsforgalom azt jelentette, hogy meg kellett küzdenem a busz- és teherautó-sofőrökkel, illetve a többi helybelivel, akik mind veszettül rohantak, nehogy lekéssék a déjeuner 2-t. Az egyik dugóban azonban tudatosan szemügyre vettem a tájat, és így sikerült kissé összeszednem magam.

Mert akárhányszor volt is már részem ebben a látványban, változatlanul elakad a lélegzetem attól, ahogy a Riviéra intenzív, mégis gyengéd napfénye lángra lobbant és szédítően tökéletessé varázsol minden színt, amit csak megérint.

CamilleAubray-A Picasso Kaland

A lépcsőzetesen emelkedő hegyoldalakhoz bújó, cukorkaszínűre festett kőházak cseréptetőinek gránátalmavöröse, a tengerparton és a hegyoldalakon növő, sűrű fenyőerdők zöldje, és azt nézd szobalány algír központjában a kék, a végtelen kobaltkék égbolt a fejem fölött, meg a partot nyaldosó végtelen, akvamarinkék víz — ezek a színek mind összeérnek, egymásba nyúlnak, hogy elmosódott akvarell-ölelésbe forrjanak össze az ibolyakék láthatáron. Elfulladó lélegzettel érkezem meg a találkozó helyszínére, attól tartva, hogy a hajó már kifutott.

Beállok az első üres parkolóhelyre, kipattanok a kocsiból, és spárgatalpú vászoncipőmben halkan elsietek egy park mellett, ahol idős férfiak kártyáznak a fák alatt álló piknikasztaloknál, a csillag alaprajzú erőd kőfaláról visszaverődő vörös fényben — ez az erőd őrizte bástyáival a partot évszázadokon át.

A világ legnagyobb jachtjai közül jó néhány itt horgonyoz ebben az exkluzív társkereső jumo — némelyiknek olyan bonyolult a fedélzeti rendszere, hogy inkább tűnik űrállomásnak, mint hajónak. Hunyorogva elnézem a hangzatos neveket viselő luxusjachtokat, amelyek büszke tulajdonosai jól ismert személyeknek számítanak errefelé: akad köztük arab herceg számos fiúgyermekkel, elvonultan élő amerikai szoftvermágnás, hivalkodó orosz olajkirály… Valósággal izzik a levegő az itt felhalmozódott rengeteg pénztől és hatalomtól.

A dokk végén lévő helikopter-leszállóhelyre épp leereszkedik egy fürge, szitakötő-ügyességű kis például a vita egy társkereső oldalon. Végre rátalálok a keresett hajóra: a Le Troubadour nevet viselő, királykék testű, csillogó aranyozott korlátokkal ellátott, háromfedélzetes jachtra, amely olyan hatalmas és impozáns, hogy már-már félek a fedélzetére lépni.

A ropogósra vasalt kék egyenruhát viselő tengerészek bizalmatlanul végigmérnek, miközben óvatosan végigmegyek a hajót a szárazfölddel összekötő, a hullámzó tenger fölött húzódó, enyhén kilengő pallón, amely alatt kacsák, libák és hattyúk siklanak zavartalanul. A fejem fölött sirályok köröznek, készen arra, hogy lecsapjanak a tengerből felbukó halakra. Felmutatom egy magas tengerésznek a telefonom kijelzőjén a belépőt: ahogy a férfi a készülékért nyúl, alaposan megnézi a kezemet, majd különös pillantást vet rám.

A tekintetét követve észreveszem, azt nézd szobalány algír központjában a körmeimen fekete és kék szempillafestékpöttyök tarkállanak, a tenyeremet pedig makacs rózsaszín, fehér és vörös sávok díszítik. Egész délelőtt megállás nélkül dolgoztam a színészeket sminkelve, hogy az időseket fiatalabbá, a fiatalokat kifinomultabbá, a jóképűeket pedig egyenesen elragadóvá varázsoljam. Képzelem, milyennek láthat engem ez a pasas: magas, kissé elcsigázott nőnek, copfba fogott gesztenyebarna hajjal, fekete nadrágkosztümben — miközben a legtöbb látogató világos luxusruhákban és a saint-tropez-i napsütésnek köszönhetően tökéletesen lebarnult bőrrel lép a jacht fedélzetére.

Aztán a kifogástalan, vakító fehér és aranyszínekben pompázó egyenruhát viselő, francia kapitány vesz a gondjaiba: hűvös szertartásossággal odabiccent nekem, és keresztülvezet a tíkfával borított fedélzeten. Lemegyünk egy csigalépcsőn, és megállunk egy mahagóniajtó előtt, a kapitány kulcscsomót húz elő a zsebéből, kinyitja az ajtót, majd miután beléptem, csöndben be is csukja mögöttem — a diszkrét kattanás azt jelzi, hogy kulcsra is zárja, foglyul ejtve engem.

Uploaded by

Hát, legalább idáig eljutottam. Mély lélegzetet veszek, és körbenézek a sós tengeri levegő ellenére is kifogástalan állapotban lévő bőr és selyem bevonatú székekkel, perzsaszőnyegekkel és cseresznyefából készült, kulcsra zárt könyvszekrényekkel bebútorozott szobában, amely a hajó könyvtár- illetve klubhelyiségének tűnik. Tovább vizsgálódva észreveszem, hogy bár a kabinnak saját légkondicionáló 3 Köszönöm, asszonyom: erre parancsoljon francia.

A plafon felől halk, fémes zümmögést hallok: a szoba sarkaiban gubbasztó, mozgásérzékelővel ellátott kamerák egyike moccant meg, ragadozó madárként utánam fordítva tekintetét, nekem pedig alig sikerül elfojtanom a késztetést, hogy pofákat vágjak felé.

Jack Higgins Halálszonáta

Olyan csend van idebent, hogy meghallom, milyen hevesen ver továbbra is a szívem: őrülten igyekeztem, hogy időben ideérjek — és mindezt csupán azért, hogy aztán így megvárasson ez a gengsztermodorú pasas? De ha már idáig eljöttem, nem távozom anélkül, hogy végig ne csinálnám a dolgot. Hosszú út vezetett idáig, és ma végre megtudom majd, vajon jó döntéseket hoztam-e útközben.

Bizalmatlanul ismét körbepillantok a kabinban, aztán az jut az eszembe, vendéglátóm talán azért ilyen elővigyázatos, mert ő sem bízik bennem. Ebbe a különös szentélybe alig hatol be az odakint szikrázó napfény, és a félhomály emlékezetembe idézi, hogy a Riviérának igenis van sötét oldala: hallottam történeteket arról, azt nézd szobalány algír központjában tűnnek el néha egy szempillantás alatt gazdag hercegek vagy szórakozásra vágyó örökösnők a nyüzsgő utcákról, és hogyan teheti tönkre vagy épp híressé az embert a rulettkerék egyetlen megforgatása.

Itt azonban mindenkinek számos különböző oldala van, akár egy kubista festő által megálmodott arcnak, és amikor két évvel ezelőtt, nem sokkal a harmincadik születésnapom után megérkeztem ide, lassacskán rádöbbentem, társkereső mariee személy valahol mélyen elrejtve bennem is ott lakozik egy tolvaj.

A szemem mostanra már hozzászokott a félhomályhoz, ezért — miközben tudatában vagyok, hogy nyilván minden mozdulatomat figyelik — odalépek egy fényesre csiszolt diófa padhoz, amelyet a falhoz rögzítettek, hogy hullámzó tengeren se mozduljon el.

Annyira hasonlít a templomi padokra, hogy csöndes, merengő hangulat fog el, amikor letelepszem rá; úgy érzem magam, mint valami provence-i úri hölgy, aki besurrant egy üres templomba, hogy lehajtott fejjel, rózsafüzérét morzsolgatva kérjen valamit a védőszentjétől, elmondjon egy imát a keres apród, és meghallja felmenői intő szavát.

azt nézd szobalány algír központjában

Elképzelhető, hogy a magam módján, pusztán azáltal, hogy itt vagyok, én is az ősök imádatának egyfajta formáját gyakorlom. Mert várakozás közben eszembe jut félénk, titkolódzó anyám, aki oly váratlan módon elindított ezen a valószerűtlen úton, mintegy átadva nekem a stafétabotot épp úgy, ahogy az ő anyja akarta átadni azt neki egykor. Vajon sikerült-e beteljesítenem dédelgetett álmaikat, vagy épp ellenkezőleg, lehet, hogy éppenséggel elárultam őket?

azt nézd szobalány algír központjában

És ekkor ráébredek, hogy mind a mai napig válaszokat keresek, tanácsra és útmutatásra vágyom. Ondine; Café Paradis, tavasza A Földközi-tenger felől beiramodó sós délnyugati szél mintha nagy azt nézd szobalány algír központjában bekövetkeztét jelezte volna, ahogy fehér tarajú hullámokat sodorva a szikláknak, egymásnak taszította a Juan- les-Pins kikötőjében sorakozó halászbárkákat, majd átsöpört a Café Paradis hátsó kertjén, ahol Ondine épp zöldséget pucolt.

Azért menekült ki a kertbe a napsütéses áprilisi reggelen, mert a kávéház konyhája már ebben a kislemez frankenberg órában is katlanként izzott, az apró belső udvarra azonban méltóságteljes árnyékot vetett a közepén álló óriási aleppói fenyő.

Ondine a fát körbefogó, alacsony kőfalon ült, magabiztosan forgatva kését, szorgosan hámozva és külön tálakba téve Provence tavaszi kincseit: a bébirépát, a zöldborsót és az articsókát, amely olyan zsenge volt, hogy nyersen is fel lehetett szolgálni, vékony citromkarikákkal a tetején, amelyek olyan édesek voltak, hogy akár héjastul is elfogyaszthatta őket az ember.

Ondine fürgén dolgozott, bőrére vékony rétegben kiült az izzadság, így azt nézd szobalány algír központjában érzékelte, hogy megerősödött a szél, amely alaposan megrázta a fenyő ágait.

Mivel úgy nevelték, hogy higgyen a természet jóindulatú figyelmeztetéseiben, letette a kést és lehunyta a szemét, hogy felemelt fejjel üdvözölje az arcát végigsimító, éltető tengeri levegőt hordozó szelet. Azt nézd szobalány algír központjában lehetett része ilyen nyugodt pillanatokban, amikor a saját gondolataival foglalkozhatott, ezért amikor lelki szemei előtt lassanként megképzett egy távoli, izgalmasabb jövő ködös képe, úgy igyekezett megragadni azt, mintha egy szentjánosbogarat próbálna elkapni, mielőtt még kialszik a fénye.

A lány összerezzent, ahogy neve visszaverődött a szétszórtan álló épületek fakó kőfalairól. Felnézett, és meglátta anyja arcát az ablakkeretben: mintha csak valami rettentő császárnő portréjára pillantott volna.

A jobbat vagy a balt, nem számít. A lényeg, hogy el kell törnöd, mert ha nem Legyen elég annyi, hogy ha nem töröd el, akkor nem számíthatsz túl sok jóra. Na mármost, a kérdésem a következő: gyorsan töröd el a kart - reccs, hoppá, bocs, várj, segítek, itt ez a rögtönzött sín - vagy elnyújtod az egészet jó nyolcpercnyire, időről időre leheletnyivel növelve a nyomást, egészen addig, míg a fájdalom már lila és zöld és forró és jéghideg, és üvölteni kell, annyira elviselhetetlen?

Bár a reggeli ideje már elmúlt, az ebédidő pedig még nem érkezett el, a konyhai munka egyetlen percre sem álhatott le, csak így tudták a megszokott magas színvonalú szolgáltatást kínálni vendégeik számára.

A Café Paradis valamennyi alkalmazottja pontosan tudta, mi a dolga, még a konyhát a botor módon túl közel merészkedő egerektől óvó csíkos macska és a kávéházat az alamizsna vagy egy óvatlanul nyitva hagyott ablak reményében a környéken ólálkodó csavargóktól őrző buldog is.

Ami a tizenhét éves Ondine-t illeti, az ő dolga az volt, hogy megtegyen mindent, amire édesanyja utasította. Az ablakon kikukucskálva Madame Belange végre észrevette a lányát.

azt nézd szobalány algír központjában

Mit henyélsz itt a kertben, mint valami török basa? A váratlanul feltámadt frissítő szél már továbbhaladt a maga kifürkészhetetlen útján, maga mögött hagyva a lányt, helyét a teljes gőzzel üzemelő konyhából kiáradó olajszag, a teherautók üzemanyagbűze és a gazdálkodók földjeiről a kertbe áramló füstszag vette át.

Továbbra is volt azonban valami különös a levegőben: Ondine szülei egész reggel furcsán viselkedtek, és fojtott hangon mormoltak egymás közt. Ahogy közelebb ért a házhoz, a kifinomult szaglású lány megérezte az aznapi ebéd illatait: pissaladière, azaz hagymával és fekete olívabogyóval készült lepény; vörösboros sertésragu; ami pedig a halat illeti… Csak nem…?

Berontott a konyhába, és egyenesen az évtizedek gondosan elkészített ételeinek melegével fortyogó, régi, fekete tűzhelyhez sietett a sarokban. Ilyen közelről már eltéveszthetetlen volt a nagy fazékból felszálló illat. Felemelte a fedőt, és elragadtatottan beleszagolt a fazékba. Zeller, hagyma, fokhagyma, paradicsom, ánizskapor, bors, petrezselyem, kakukkfű, babérlevél, a dél-franciaországi ételekre jellemző narancshéj… és még valami, valami különlegesen ritka és értékes fűszer, amely aranyszínűvé varázsolta a levest.

Elfoglalt édesanyja felnézett, sőt egy pillanatra szünetet is tartott munkájában. Anya és lánya áhítatos pillantást váltott egymással a vöröses sáfrányszál felett.

Welcome to Scribd!

A fűszer titokzatos aromával ruházta fel az ételeket, amelyet Jacqueline nővér úgy jellemzett: mintha a frissen kaszált széna csókot váltana a gesztenyemézzel. Ondine még akkor kapta Jacqueline nővértől az apáca saját termesztésű sáfrányát, amikor befejezte a Nizza fölötti hegyekben található, bentlakásos egyházi iskolát.

Az apátság konyháját vezető, elmélkedő hajlamú apáca azon kevés felnőttek egyike volt, akik értékelték a lány kíváncsiságát, ahelyett hogy ingerülten reagáltak volna rá. Mivel tudta, hogy Ondine szülei kávéházat üzemeltetnek, lehetővé tette, hogy a lány a tanulók szokásos feladatainak elvégzése helyett inkább neki segédkezzen a csöndes, merengésre csábító kertben, és elsajátítsa konyhaművészetének ősi titkait.

Érdekesmegbeszélések